Mennyi szép szóval tudjuk kifejezni mégszebb érzéseinket társaink felé!Hihetetlen,hogy annyi csapongó vágyat,megmagyarázhatatlan érzelmet,kusza gondolatot akár egyetlen szó is ábrázolhat.Lecsupaszítva,nyersen,újszülötten,védtelenül,betűkbe burkolva potyog ki szánkon egész bensőnk.Kicsit olyan ez,mint mikor egy pillangót pillant meg az ember a réten szállni.Elcsodálkozik,milyen szép és kecses.Majd ráveti magát és egy gombostűvel a halálba küldi és büszkén mutogatja a szépség és kecsesség e megmerevedett,torz formáját.Nem fordul ez át valami beteges groteszkbe?Ábrázolni valamit azáltal,hogy elvesszük azt belőle,ami az értelmét adta?Elrontjuk a számunkra fontos dolgokat,hogy mások is láthassák,mit is jelent nekünk,ezáltal megfosztjuk őket a saját élményünk átélésének lehetőségétől.
