Vajon nem azért vannak kivilágítva a csillagok,hogy mindenki megtalálja a sajátját?Lehetséges.De miért jó nekünk,ha megtaláljuk?Hiszen sosem érhetjük el,nem szerezhetjük meg.Olyannyira messze van az a csillag tőlünk,amilyen vonzó számunkra.Próbálkozhatunk bátran,bízhatunk benne,hogy mi leszünk azok,akiknek sikerül megkaparintani,mert hát a remény hal meg utoljára,u gye.Csakhogy csillagainkat láthatatlan,ám csaknem legyőzhetetlen falak őrzik.De újra és újra fejjel próbáljuk ledönteni ezeket,mikor egyszerüen elsétálhatnánk mellettük.Ám akkor a csillagunkat is elkerülnénk.De mi olyanok vagyunk ilyenkor,mint a gyermek,aki egy új játékot látván úgy érzi,belehal,ha nem kaphatja meg.Aztán,hogy lecseréli-e egy csillogóbbra hamarosan,vagy élete végéig megtartja-e és boldogsággal tölti-e el a látványa?Egyikre sincs garancia...
Mi akarjuk egyáltalán ennyire azt a csillagot?Vagy valaki saját szórakoztatására kreálta őket,bogár-effektust váltva ki vele belőlünk és most popcornnal az ölében röhögve nézi szánalmas próbálkozásainkat?...
Vajon a csillag is annyira a miénk akar lenni,mint amennyire mi akarjuk?Vagy csaok monoton csábít,csupá mert ez a dolga?Igazából mindegy is.Általában csak a vágyódás marad,bágyadt,megfáradt kiskutya-szemekkel nézünk a kiválasztott csillag után.
De mi kreatívak is vagyunk és megoldjuk,megmagyarázzuk magunknak,hogy tulajdonképpen ez így van jló,így is a mi csillagunk,csak ott jobb helye van,nem érheti semmi baj.Mindig úgy érezhetjük,velünk van,hiszen,ha felnézünk ott van.Tényleg velünk van?Igazi boldogság ez?Nem mondhatjuk ennyi erővel mindenre azt,hogy a miénk?Nem lenne így túl egyszerű az élet...?
A legnehezebb kérdés pedig:Mi a teendő akkor,ha a Csillagodat valaki más mellett látod ragyogni?...
